"Mindenki azt hiszi, hogy a földi élet célja az, hogy teljesítsünk valami tervet. Senki sem kérdezi, hogy ez a terv az övé-e, vagy valaki más alkotta. Gyűjtik a tapasztalatokat, az emlékeket, a dolgokat, mások ötleteit, és többet gyűjtenek, mint amennyit elbírnak. És közben megfeledkeznek az álmukról."
/Paulo Coelho/

2015. november 6., péntek

Szünetes szünetesség

Hosszú ideje nem írtunk ide, és egy darabig még nem is fogunk. Mindenki nyugodjon meg, nem adtuk fel a projektet, sőt azóta már túl vagyunk két alomnyi kotlós által nevelt csibén, és egy alomnyi pulykapár által nevelt csibén ( sajnos a pulykatojásaik nem keltek ki) Fogunk is róla mesélni, hiszen arra jöttünk rá, hogy a pulyka valami hihetetlen gondoskodó élőlény, nagyon megszerettük őket :)


De addig is a lényeg: mostanság nem fejlesztettünk nagyon, jövőre tervezünk olyan beruházásokat, mint sokkal több csirke, keltetőgép, különleges fajták, és már azóta lett egy rendes körbekerített zöldségeskert is, amit jövőre valószínű szintén fejleszteni fogunk. Szóval nem maradunk sztori nélkül, csak még kicsit várjatok :D  Annyit elárulhatok, hogy jövőre vélhetően már jómagam is Pesten fogok dolgozni, és ha minden jól alakul már kocsim is lesz: ez pontosan azt jelenti, hogy tripla olyan gyorsasággal és hatékonysággal leszünk képesek fejleszteni. Hiszen eddig ami ellenünk dolgozott az az idő volt, meg a tartós kocsihiány ( Zsuzsa férje hétköznap elviszi a kocsit ugye a munkája végett, tehát addig nem állt rendelkezésre soha autó arra, hogy szállítsunk Turulvölgyére dolgokat) A lényeg, hogy talán egy új fejezet fog kezdődni hamarosan Turulvölgye életében is :3

2015. június 5., péntek

Mennyi az annyi? Avagy gondolattúra a hipermarketekből az őstermelőkön át a kézművesekig.


Mielőtt még nem fogtunk összességében ténylegesen és jelképesen is kapát, na meg vasvillát, addig én magam sem értettem soha, hogy mitől jó az, ha mondjuk egy igazi gyümölcsből készült lekvár valamivel jó párszáz forinttal drágább, mint az a mindenféle műdologgal telepumpolt tescos fajta. Addig sokáig nekem is az volt a mániám, hogy azt hangoztassam, nem lehet drágább, mert akkor nem jut el mindenkihez, nem ismerik meg, hiszen az embereknek nincs rá pénzük. 
( Természetesen soha nem vettünk "alja" élelmiszert korábban sem, de azért kötöttünk gyakran kompromisszumot is...



Ezekbe szeretetet is eltettek:)
Forrás: szepmagyarorszag.hu



Aztán ahogy én is egyre jobban megtapasztaltam az EREDETI ételek varázsát --  és igen, kipróbáltam több kézműves lekvárját, szörpjét, megkóstoltam az igazi több hétig érlelet sonkát, és felnőtt fejjel elemző módon majszoltam a háztáji kolbászt, na meg a tepertőt, és ne feledkezzünk meg a kézműves szappanokról, krémekről, ápolókról sem -- rájöttem egy nagyon fontos dologra ( azt leszámítva hogy a tömeg gyártott élelmek és ápolószerek még pluszban tele is vannak tömve mindenféle sz@rral):

Forrás: szerezni.blog.hu

HA HISZITEK, HA NEM EZEK SEMMIVEL SEM DRÁGÁBBAK VALÓJÁBAN!
( Na persze nyilván vannak kivételek, ahol már inkább a márkát fizetjük meg hozzá - vagy a pesti vásári árviszonyokat :D)


Le is írom azonnal miért. Amikor itt korábban meséltünk a háztáji csirke csodájáról, már akkor is hangsúlyozottan kijelentettük azt, hogy bizony bizony a nagyipari csirke - melynek nagy része víz- szó szerint húséhséget csinál a szervezetnek, ezért hiába eszel meg egy csirkecombot belőle, nem mindig érzed magad tele tőle ( max. rövidtávon). Miért is éreznéd? Hiszen a legtöbb tápanyag benne a víz, na meg a mesterséges adalékok. Ezzel szemben az igazi háztáji hús és természetesen nem csak a csirke, hanem a többi is --- nos abból néha falatok bőven elegek ahhoz hogy jóllakj, még a nagyevőknek is. Zsuzsa itt Turulvölgyében nem egészen 3-4 féle fogást is képes volt kreálni egyetlen csirkéből, amit négyen sem tudtunk felenni....ezzel szemben egy sparból vásárolt grillcsirke bizony néha pillanatok alatt elfogy. Látszatra a méret ugyanaz ( talán még a sparos csirke nagyobb néha)
Ám a tápanyag...és a mennyiség amitől eltelünk tőle, nagyon nem mindegy. Ebből adódóan megkérdezem: Megveszed a 600/kg ft-os sparos csirkét, aminek jó része víz és nem fogsz jóllakni tőle, vagy inkább megveszed 800-900 forintos áron Marika nénitől azt, ami két három, vagy több napra is bőven elég lesz számodra? 


Nem mindegy hogy élnek ők, és az sem hogy élünk mi. Nagyon is függünk egymástól.

S bizony ugyanez a helyzet a drágább de legalább igazi fűszerekkel, több hétig pácolt sonkával is. LEHET, hogy elsőre többet fizetsz, az igaz, hiszen nem 300ft-ról kezdődik egy ilyen sonka. Ám figyeld meg: sokkal kevesebbet fogsz tudni belőle enni, sokkal tovább kitart és TÉNYLEG TÁPLÁL.


És ugyanígy van a sajtokkal, a természetesen termelt zöldségekkel is: lehet több fáradtságnak tűnik magadnak elültetni, gondozni, termeszteni, viszont lehet, hogy feleannyit tudsz majd elfogyasztani abból a zöldségből, mint ha ugyanezt megvetted volna. Így gyakorlatilag ugyanannyiba kerülnek, csak előbbi éppen tényleg táplálja a szervezeted és a lelked is:)


Hetekig, sőt a hónapokig tartó érlelés adja az igazi tehénsajt lényét.
Forrás: austria.info


Azóta a bizonyos kezdés óra nekem is hatalmasat változott tehát az értékrendem. Ma már nem tartom méregdrágának a 7-900ftos lekvárt a 300ft-ossal szemben. És ugyanígy vagyok a krémekkel is, lehet hogy a boltban az a testápoló csak 600 forint, és lehet, hogy én megveszem 1200-ért egy kézművestől, de dupla annyi ideig tart, mert tömör, mert tömény, mert ahogy mondanák "van benne bőven anyag". És ez a nem mindegy. Nem mellékes persze az sem, hogy nem mérgezem magam, de hát erről annyian írnak, hogy számolni sem lehet, tehát erről már mindenki tud. Ám azt kevesen tudják, hogy a valóságban bizony ugyanannyiba kerülnek, és hát nem mindegy mit eszel, és mit kensz magadra.


Ráadásul a mifajtánk ( ezek a jólelkű kézműves termelők :P ) hajlandóak még a cserére is, mert nem amiatt kezdték el csinálni, hogy fuu ebből most mennyi pénzt akasztanak le, hanem szenvedélyből, szeretetből, emiatt ők igazán jóemberek, ezért ha egy kézművestől, vagy háztáji termelőtől vásárolsz, igazi kincseket találsz a személyükben, amikből gyakran igazi barátság, és jó ismertség születhet, és bizony semmivel sem fizettél többet a termékükért, mint a tescoban. :)


Tehát ha ugyanannyiért a pénzért jót akarsz magadnak és annak is aki készíti, gondolj erre a bejegyzésre és a termelőkre, meg a kézművesekre :)
Forrás: prokultura.hu

2015. június 3., szerda

Történések képekben :)

Már rég csináltam olyan bejegyzést, ahol főleg a képek voltak uralkodóak, szóval most csinálok, mert azért csak készült az elmúlt 2-3 hónapban pár fotó :)



Ez a kinti "döglő matrac" ez nagyon népszerű mindenki körében :D

Rögtönzött fejőállás bepróbálása, Milli nagyon élvezi a helyzetet, Gizi is főleg, hogy finom abrakot kap a fejés közben :D


Fejőállásban pózolás

Nyuszimama háttérben fészekkel

A mindenképp kotlani vágyó kacsák

Erről nem esett szó, de csináltak Zsuzsáék füstölőt, így csodálatosan finom kolbász és szalonna készülhetett benne.

Na ki a kakukktojás?

Kicsit rávártam a történések ecsetelésére. Ennek egyrészt az volt az oka, hogy megint kis nyuszikat vártunk és már szinte félve tettük ezt. A legutóbbi almok ugyanis rendre elpusztultak :( Nem tudtuk igazán, hogy mi volt a probléma, szakértők sem tudták megmondani és a kisnyulak minden alkalommal már sajnos nem élték túl a másnapot.  A hidegre is tippeltünk , takarmányra is, ezért igyekeztünk mindent megtenni a probléma megoldására.

Aztán hirtelen született 29 db csodálatos, egészséges és erős kisnyuszi, akik bizony nem hullottak el, egy darab sem belőlük :) Már több naposak és nagyon szépek :)


Turulvölgyi nyuszifészek :) 

Ők a frissebbek :)

S ugye, ha már tavasz, akkor nem csak a nyulak és a kecskék örvendeztettek meg minket, hanem bizony a kacsák és a pulykaleány is kotlásra adta a fejét. Gácsér híján egyelőre a kacsák alá tyúk és pulyka tojást pakoltunk - ami egyébként nem megszokott, de úgy gondoltuk, hogy amíg a tyúkok nem hajlandóak mutatni a kotlási hajlamot ők is jók lesznek, na meg majd vigyázunk. Vigyáztunk is, tegnap előtt óta rendre törnek a tojások és bújnak elő a szebbnél szebb kiscsibék :) Időközben Pupulyka lány is elült a saját tojásaira, de azért kapott pár tyúktojást ő is...alatta is megkezdődött a mozgolódás. Alig várjuk, hogy előbújjon a pulykapipe csapat is, persze ők maradnak a mamánál és a papánál, hiszen kispulykát senki sem tudja jobban felnevelni a szüleinél. Viszont a kacsák alól kelt csibéket biztonsági okokból azért folyamatosan szedik ki Zsuzsáék, hiszen ők néha hajlamosak bántani a nem kacsa alakúakat.


van színválaszték :D A kis sárga cirmos valószínű kispulyka, habár ilyenkor nem könnyű megkülönböztetni őket, és Turulvölgyében most olyan színvariációk születhetnek olyan kakasoktól, mint Felhő, meg Gömbi, hogy elképzelni sem tudjuk :D


Ő meg a szürke is biztos, hogy a Gömbigyerek :) 



 
Ő itt Sípsíp a legelső, valószínű a csalitojásból kelt, hiszen bőven egy héttel előbb kelt, mint a többiek :)

Az egyetlen megmaradt kan malackánk meg teljes mellbedobással élvezi az életet, és egyre szelídebb :D Főleg amióta kapott Turulvölgye ajándékba egy 500 literes besüllyeszthető medencét. Van egy nagyon kedves vadász ismerős, aki nem csak ezzel a medencével, de már fürjeknek való kalitkával is megörvendeztetett minket :) Itt is nagyon hálásak vagyunk neki, hiszen így a medencére sem kell vásárolni külön tófóliát, ami idei tervünk volt.


Roppant mód élvezi a kihányt föld dagonyába illő hűvösségét :) Itt persze pont úgy néz ki, mint ha a malacot ásnák el és nem a tóhoz a gödröt ki :D

A malac az, akit nehezen lehet csak úgy fürdő és víz nélkül tartani.

Majdnem kész a beásott úsztató hidrofil kacsával. :D

Ha tehetné atomokká hullana szét és elvegyülne a földdel, csak hogy a lehető legközelebb kerüljön hozzá :D




Természetesen gondolkodunk idén állománynövelésen is, de még nem volt egyelőre időnk foglalkozni komolyabban a témával, viszont a malacok után már sokkal több mindenben gondolkodhatunk, mert a kerítés stabil és a megmaradt egy szem malacka sem szökik már ki csak akkor ha Zsuzsa kimegy vele, így egyedül jobban ragaszkodik az emberhez, szóval most béke van és még a kétlábú tolvajok is kerülnek minket....főleg hogy igazából mind a börtönben ül jelenleg....

2015. május 9., szombat

Begidásodtunk! :)

Már nagyon régóta vágytam erre a bejegyzésre, hogy VÉGRE leírhassam: Gizinek és Lucinak gidája született, bizony! Tegnap hajnalban gidásak lettünk, és egy csodálatos gödölyécskével lettünk gazdagabbak, aki alapvetően Gizi szakasztott mása. Nem is értem, hogy Lucinak ebben mi volt a szerepe. Zsuzsával már azon viccelődtünk, hogy lehet Gizi sarjadzással szaporodik, mert a kicsi pontosan úgy néz ki, mint ő...Lucival egyelőre semmi hasonlóság nem mutatkozik :D

Méreteit tekintve elmondhatom, hogy szerintem jóval nagyobb lesz, mint a szülei - akik nem éppen a méretükről voltak híresek. Már most majdnem akkora, mint a saját anyja, pedig csak egy napos :D Nem is értjük, hogy kerülhetett ki Giziből, mert a világrajövetelt nem láttuk, az a kora hajnal leple alatt történhetett. Mivel a kétlábú "rókák" elintézték, hogy Rozi ne nézzen anyai örömök elé :(, ezért különösen örülünk az egyetlen kecskepárunknak, akik első - és reméljük nem utolsó- alkalommal hoztak kisgidát Turulvölgye életébe :) Nem mondom, hogy most már ezerrel beindulhat a sajttermelés, de valószínű tejet már nem kell venni a napi kávéhoz és a sütés, főzéshez sem.

Gizi és kisleánya egy-két napig még a birtokon belül marad, egyelőre nem visszük ki őket a legelőre ( ami már egyébként egy házzal odébb került egy teljesen zárt, kétlábú"róka" mentes területre ) a biztonság kedvéért azért megfigyeljük, tényleg minden rendben van -e, aztán mehet viháncolni a zöldek közé. Ja és kap majd egy szép nevet :)


A kis propellerfül :) 


Együtt a család, meg a gazda csapat egyik része :D


Kiskecskének nem lehet ellenállni.....azok a hurka lábak...








2015. május 7., csütörtök

Minden a fecskékkel kezdődött....

Nemrég írtam egy bejegyzést ITT lényegében arról, hogy bizony mindenféle ellenállás ellenére is mi mentjük meg a világot.  Aztán ma elém ugrott az alábbi cikk, ami ismét csak azt bizonyította számomra, hogy igen: Mi - a gazdálkodó, másképp gondolkodók- mentjük meg a világot, csakazértis. (Nagyobb terjedelmű írás következik )


Itt a cikk is: KATTINTS IDE


Beidézve a hírből pár részletet, ideje kicsit komolyabban elgondolkodnunk: 




"A molnárfecskék száma 65 százalékkal, a füsti fecskéké 44 százalékkal, a partifecskéké 30 százalékkal csökkent 10 év alatt."




Forrás

Ezek a számok nem hogy szimplán aggasztóak, hanem borzasztóak. Én magam is észrevettem, hogy tünedeznek el gyerekkorom kedves emlékei, a fecskecsapatok, akik mindig ott ültek minden nyárvégén, összegyűlve a nagyi háza előtt, a villanyvezetékeken, jelezve, hogy vége a nyárnak lassan, és nekem meg kezdődik az iskola. Szomorkás volt emiatt -e jel, ám mégis kedves és szép emlék. hiszen vártuk őket vissza tavaszra, tudtuk, hogy ha ők megjelennek, akkor jön a tavasz és a balzsamos, virágillatú meleg idő is velük együtt. Emlékszem arra is, ahogy néztük a kis fecskéket az eresz alatt épített fészkükben, és csodálattal, elismeréssel gondoltunk a szüleikre, akik éjt-nappallá téve szorgosan hordták nekik a rovarokat. A lényeg, hogy a tavasz és a nyár nem az igazi fecske nélkül.


Ám úgy tűnik, ha így folytatjuk ez már valóban csak emlék marad.  Ha továbbolvassuk a cikket feltárul elénk az is, hogy ennek többek között mi az oka: 


"A városokban élő molnárfecskék visszaszorulását elsősorban a környezetszennyezés okozza, a vidéki környezetet kedvelő füstifecskék viszont annak a levét isszák, hogy az elmúlt évtizedekben összeomlott az intézményes és a háztáji állattartás is." 


Ez az utolsó mondat az, ahol MI, újra gazdálkodni vágyók a képbe jövünk és megmentjük a világot. A várossal sajnos nehezebb az ügy, de nem is ott fogják elkezdeni megmenteni a világot....hanem vidéken. Szóval miért is? 


Magyar tarka legeltetése a kép minősége alapján valamikor kb. a 70-es évek körül. Forrás 

Gondolkodjunk kicsit el....ha az ember állatot tart, a trágya és úgy eleve az állatok jelenléte odavonzza a legyeket és a szúnyogokat, ha ezek egy helyen vannak, a fecskék visszatérnek és elfogyasztják azokat. Ha van sok fecske ( és természetesen nem csak ezeket a madárfajtákat vonzza a vidék ismételt felélesztése) - akkor csökken a kártevők száma, hiszen -e szorgos apró madárkák jelentős tömegben pusztítják azokat.



Ha így folytatjuk, elfeledhetjük ezt a látványt IS

A mi fajtánk, vagyis a vidékre visszatérő gondolkodók tömege ha már állatot tart, akkor gyümölcs(pálinka)fát is szeretne - mert szeret élni - és persze kertet, na meg zöldségest is. A trágya hasznos része ennek, ettől borul virágba a fa, terem a zöldség. 

A fák odavonzzák a méheket és segítik őket a szaporodásban , mivel a fecskék felették a kártevőket, így a hasznos fajoknak újra lesz életterük. 

Ezáltal nem kell vegyszereket használni, ami segíti a földek újratisztulását és megelőzi a végleges kimerülést,tönkretételt, vagyis a szikesedést, az elsivatagosodást. Az állatok tartása, a legeltetés újjáéleszti a réteket. A nehéz paták talajt törnek, így nagyobb eséllyel telepednek meg újra a hasznos növények. A réteken széthagyott trágya táplálja a földet. A jó karban tartott rétek és legelők vízfelszívó képessége nő, mivel nem pang, ezért szintén visszaszorulnak a kártevők és a betegségek. A kullancs a hosszú füvet szereti, de az állatok legeltetésével visszaszorulnak. Ráadásul az állatok olyan madárfajokat is magukkal hoznak, amik kifejezetten eszik a kullancsot. Néha egy gazdálkodásba több kéz is elkél, sokszor folyamatosan. Munkahelyet ad. De nem stresszes, mozgásszegény munkahelyet. Olyan munkát, ahol a friss levegő, a szeretet és a csodálatos környezet alapszinten jár az ott dolgozónak.


Az emberek társas lények, és mindig sokkal szebb és jobb a munka közösen :) Egy gazdálkodásnak nem lehet egyedül nekiállni csak minimális mértékben, viszont ha valaki a maximumot szeretné kihozni ebből az életből, mindig szüksége lesz pár segítő kézre. 

A gazdálkodás ráadásul összehozza az embereket. Egy gazdának mindig van egy kis tojás, egy kis pálinka, ez kis ez meg az, ami felesleg és magának termelte és szívesen ad ajándékba a szomszédnak, a boltos néninek, vagy akár a postásnak. Aztán ott vannak az ilyen munkák, amikor pár plusz emberrel közösen kell munkálkodni az állatok körül. Az állat, a föld MINDIG összehozza az embereket. -na persze nem a nagyüzemi állattartás, és a szintén szinte üzemi földművelés az, ami ezt megteszi....

De ezt figyeljétek meg , tényleg így van: semmi sem tudja összekovácsolni igazán úgy az embereket, mint azok a dolgok amik a természetből jönnek: mint az étel, az ital, az állatok, a kert, a föld. Lehet bármilyen előadás, vagy kezdeményezés, ha nincs étel, ital, vagy állatok, akkor nem lesz olyan összekovácsolt a dolog. 


A gazdálkodás tanít is: Ahol állatok vannak, ott minden kisgyerek megáll, minden kisgyerek nyüstölni fogja a szüleit, hogy kérdezzék meg, lehet -e simogatni kis bocit, meg kiskacsát, meg lovat meg mindenféle mást. Aki megtapasztalta ezt tudja, hogy ezek a pillanatok jobban tanítanak bármilyen tanárnál, meg óvodánál. Igen...általunk születhet egy olyan generáció újra, aki vigyázni fog a földekre, a természetre és a világra. Így ez a generáció újra kapcsolatban lehet a természettel, nem fogja ész nélkül elherdálni azt, amit a Föld ad és nem fogja azt hinni, hogy a még több pénz az Isten és mindent annak kell alárendelni : a saját életét, egészségét és a családját is. 


Az állatoknál és a természetnél nincs jobb tanító

Kiskutya, kiscica, szobanövény van a városban és sok családban is. Na de egy gazdálkodás teret ad a megfigyelésnek és bemutatja hogy a természet világa változatos, gyönyörű, csodálatos és egészében mutatja be a rendszert, ami nem más, mint maga a létezés csodája. Egy jól működő gazdaság valójában mindig mini mása a természet működésének. Tökéletes "tanterem".

Ez a "tudat" beszivároghat a városokba: hiszen a városiak egyébként gyakran járnak "vidékre" hétvégente, általában olyan helyekre, ahol valami turistalátványosság lehet.
Na de épp ezért észre is venné a városi ember, hogy az újraéledt faluban kapható igazi zöldség, igazi hús, igazi gyümölcs, és úgy eleve csodálatos a környezete. Ezért sokkal nagyobb igény lenne arra is, hogy a gazdálkodó eladja a feleslegét a városi lakosoknak. 

Ráadásul MI - akik ugye megmentik a világot :D- újra visszalassítanánk kicsit ezt a felgyorsult, az élet szépségeit alig észrevevő emberiséget. Régen pont emiatt szerettek lejárni az emberek: a nyugodt, tiszta levegőjű, csendes és szép környezet, a mindenhol virágzó gyümölcsfák, a szíves háztáji vendéglátás, na és az állatok, a rendezett porták látványa miatt. Ma ez sok helyen leginkább sehogy, vagy éppen már csak "mutiba" valósul meg......


Ha nem mi mentjük meg a világot, akkor valahogy pont így fogunk festeni: utolsó bástyák egy szétesett rendszerben, akik aggódva figyelik, mikor éri el őket is a vég.....ha úgy vesszük: vagy mi mutatjuk meg, vagy azok, akiknek nem kéne inkább semmit megmutatni.

Nem hiszem, hogy a rendszer erőszakos megdöntésével, vagy folyamatos tüntetésekkel és zavargásokkal meg lehetne menteni ezt a mai helyzetet....nem hiszem, mert az megint csak egy új rendszer felállítását hozná magával, ami megint csak arról szólna, hogy kinek hogy van pénze, meg infrastruktúrája...és megint csak jönne valaki, akinek sok pénze van és kihasználná az emberek dühét, meg tehetetlenségét. Mert nézzünk szembe a tényekkel: az emberek többsége ma még azt hiszi hogy a "jó munkahely", meg a több pénz, meg a modern utak megmentik őket. De ez hazugság. Ez csak egy eszköznek kéne hogy legyen arra, ami valóban ÉLETET ad és nem csak vegetálást.
A változás mindig fejben kezdődik el, sosem külső eszmék és trendek hatására.
De ha elkezdődik, akkor világot ment, embereket ment, nem pedig megmondja mit kell tenni, nem megmondja, hanem megmutatja.

Visszatérve a fecskékre:
Persze, hogy nem csak ők egyébként az egyetlen károsultjai a helyzetnek. A lista csak bővül: emlékszem amikor apám szülőhelyén az Alföldön már nem ücsörögtek levelibékák a diófán....és emlékszem, amikor egyre kevesebb méhzümmögést hallottam a virágok körül...és még lehetne folytatni a sort. 



...szóval akkor megmentjük a világot? 













2015. május 3., vasárnap

Vidéken újrakezdő ellenállás....

Feljött a napokban egy lehetőség...ami lényegesen kibővíthetné a gazdálkodást. Persze úgy, hogy talán végre én is odakerülhetnék a többiekkel, arra a helyre ahol teljes gőzzel azt tudnánk csinálni, amit eddig, csak kicsit több területen, sokkalta több lehetőséggel, szóval sokkal jobban, mint bármikor. Persze ez még csak lehetőség semmi sem biztos. De mivel az ügy kapcsolódik az én közeli hozzátartómhoz is, ezért persze hogy megint ellenállás tárgya lett a dolog, már eleve akkor amikor még semmi sem derült ki.

Szóval erről az ügyről jutott eszembe ez a kis szösszenet, amit nyugodtan be lehet tudni egy általános felháborodásnak is. Szerintem nem csak a magunk nevében írok.


Sokan valamiért azt hiszik, hogy az élethez kötelező a kiégés és a stressz. Mint ha ez valami kötelező kórkép kéne legyen, mint ha szükségszerű lenne igenis betegnek, idegesnek lenned, akkor ha már felnőttél - sőt inkább azt mondnám, hogy akkor tűnsz majd a világ szemében felnőttnek, ha ilyenné válsz. Mint ha elvárt lenne, hogy igenis égj ki, menj tönkre de legyen egy király házad, meg egy jó kocsid. - akkor majd mindenki komolyan vesz.

Sosem értettem a mai napig azt, hogy egyeseknek miért olyan nehéz elfogadni azt, ha a szerette, vagy a csemetéje nem olyan utat szeretne bejárni ami megszokott? Pláne nem a mai világban.


Legyünk reálisak: Értelmiségi gondolkodás, műveltség, diploma és tapasztalat ide- vagy oda, ma már talán nem is ez számít, hanem az, hogy mennyire vagy kinek az ismerőse, és milyenek a kapcsolataid. Jó lelkiismeretű ember meg képtelen csak azért befurakodni valahová, mert megengedi a kapcsolati tőkéje és akkor is megtenni ezt, ha nem is ért hozzá.
Sajnos azonban ezekből van a kevesebb, és a több - mondjuk ki feketén fehéren - azokból van, akiknek nincs lelkiismeretük: Gyakran a hozzá nem értők foglalnak el sok pozíciót..valakiknek a valakijei, hamvas arcú szép ígéretek következményei.  Meg ott a többi bonyolítás, és akárhogy próbálkozol normális életet teremteni elküldenek mindenféle kifogással: vagy mert nem elég az a tapasztalat, vagy mert túlképzett vagy, mert mert túl sok a tapasztalat, vagy mert a korod, vagy a nemed, vagy a hajad színe, vagy a nem tudom micsodád...de gyakran nem elég ma már az, hogy valaki jó szakember. Egyáltalán nem elég.

Hát mi is ezért kezdtünk el abban gondolkodni többek között, hogy kioldalazunk ebből. Ha nem tudunk tisztességesen létezni "átlagos" módon, hát akkor megpróbáljuk máshogy. Csak hát mindig ott az a fránya ellenállás. Valami valakinek sosem tetszik. Sokaknál azt vettem észre, hogy abszolút fogalmuk sincs erről a világról....azt gondolják még mindig, hogy olyan mint 30-40 évvel ezelőtt, hogy majd csak úgy jön egy munka, ami jó lesz és nehogy már ezt meg azt csináld, mert az már álmodozás, meg különben sem ezért tanultál. Hát ezt kapjuk mi is örökké.

Nekünk a legnagyobb ellenállást még mindig a szüleink adják, pedig már rég el kéne fogadniuk, hogy felnőttünk. Mégis az eredményeink ellenére is szilárd meggyőződésük, hogy amit mi járni próbálunk az úgy nem jó. Azt nem tudják megmagyarázni, de szerintük nekünk nincs elég képzettségünk, szaktudásunk és tapasztalatunk sem ehhez. Persze.....azt mindenki elfelejti, hogy ebben a szegmensben ( háztáji gazdálkodás, önellátás) effektíve kiesett 2-3 generáció. És éppen ezért itthon kétféle módon találkozhatunk a tudással: idősebb korosztály, akik már nem bírják, meg a 20-40 év körüliek, akik bírják, de nincs akkora tapasztalatuk még, ám a tudásuk messze túlmutat még az idősebbekén is. Lehet tehát választani. Sajnos az elmúlt évtizedek történései elintézték azt, hogy lazán kiessen több generáció ebből az életből. Simán elfelejtették a régi praktikákat, akik meg még tudják, azok - valljuk be- erősen kihalófélben vannak. Tehát megszakadt ez a folyamat. És így akinek szaktudása van többnyire nincs akkora gyakorlata, mint régen, amikor ez a folyamat ment a maga útján, apáról fiúra örökítve ( és lányra stb.)

Viszont pontosan hogy MI, a mi generációink akarná újból visszahozni ezt a folyamatot. És mondjuk ki kerek perec: nem akarják. Miért nem akarják? Mert a tudatlanság annyira átszűrte az emberek fejét, hogy sajnos messzemenően alábecsülnek minket, és igen.....néha előfordul, hogy mindent bevetnek annak érdekében, hogy megakadályozzák ennek a folyamatnak a kiteljesedését. Hogy miért?  Azért, mert az a bizonyos megszakadt és visszatérni nem akaró generáció még a mai napig szent meggyőződéssel vallja, hogy "valakinek lenni" csak sok pénzzel lehet. És "az nem munka", ami nem kecsegtet olyan karrier lehetőséggel, amit mutogathat az ember. Mert tudjátok erről szól: a mutogatásról, hogy később mutogathasd az autódat, meg hogy mennyire elfoglalt vagy. Mert a megszakadt ellenállás gondolataiban EZ jelenti az életet. Szerintetek a legtöbb ember miért szenved 40-50 éves korára szív- és érrendszeri problémáktól? Mi persze tudjuk a választ,de ők azt gondolják hogy ez a korral jár. Értitek? A KORRAL JÁR. Mondhatni NORMÁLIS, hogy 50 éves kora körül az ember drasztikusan leépül.


Sok embernek fogalma nincs arról hogy kétféle munka és kétféle stressz létezik. Az a munka, amit szívesen végzel, lehet bármilyen fárasztó többszörös erővel és lelkesedéssel vagy képes csinálni. Az a stressz, ami pedig egészséges és annak eredménykeképp születik, amit szeretsz csinálni fokozza a teljesítményedet és jótékonyan. Bármilyen más munka és stressz, ami nem kapcsolható ahhoz, amit szívesen csinálnál hosszútávon tönkretesz, kiéget és betegségekhez vezet. Na mármost: mindenki mást szeret csinálni, van aki gépeket szeret építeni, van olyan aki imádja kezelni a gépeket és van olyan, aki imád kreatív lenni és még sorolhatnám. Nem lenne szükségszerű ez a mai társadalmi berendezkedés, ha nem kényszerítenének mindenkit arra, hogy lemondjon azokról a dolgokról, amiket TÉNYLEG szeret csinálni. Mindenkinek meglenne a helye, hiszen például érdekes, de nem mindenki akar gazdálkodni, és állatokat tartani sem.  

És miért nem férünk össze velük? 
Mert mi élni szeretnénk az életet, nem mindenféle megvezethető emberek között, aggódva, stresszesen, rettegve és állandóan küzdve az igazunkért idejekorán tömni magunkba a gyógyszereket, és persze bőszen bizonygatni, hogy mennyire megérte, mert bizony micsoda házat építettünk, meg sikerült összekaparni egy Mercire.


Csak ENNYI a különbség köztünk és köztük és az istenért sem tudnánk érvelni velük.

Tudjátok amikor nekem szegezik az ellenállás kérdéseit/mondatait "minek akarjuk mi ezt? " Ez úgy sem jön össze!" "Nem vagyunk rá képesek, mert mi egyetemre jártunk és nem gazdaságban nőttünk fel" éssatöbbi.

Akkor néha megmondanám nekik, hogy "igen ez igaz, de pont mi leszünk azok, akik megmentik majd a világot, mert most a mérnök, a történész, a régész, vagy épp más szakmájúak ( nem csak diplomásokra gondolok persze) , vagy a néhai vezető beosztású és mindenki más, aki eddig képes volt a műveltsége által megtapasztalni a jelenlegi társadalmat, akik eddig kicsit is tovább láttak a helyzeten, most lényegében erre kényszerültek, hogy így éljenek, új módszereket kezdtek el kidolgozni, és minden egyes napjuk azzal a kérdéssel telik, hogy "hogy lehetne még jobban megoldani?"....nos ők valóban az a réteg, akik műveltsége és tudása jóval szerteágazóbb, mint az átlag embereknek. Igen, ők fogják megmenteni a világot. Igen, az a pár ezer ember minden támadás, ellenállás, és ellehetetlenítés ellenére MEG FOGJA MENTENI A VILÁGOT. És ilyenkor könnyek szöknek a szemembe és tudom, hogy nektek is, hiszen a mi történetünk rólatok is szól, mert akik olvasnak minket, azokról tudom, hogy hasonlóan elindultak egy úton, és minden bizonnyal bántották őket emiatt, próbálták őket megakadályozni, lebeszélni, letörni.



De akkor is mi - néhány ezren- vagyunk azok, akik képesek visszahúzni az embereket az összeomlás széléről.  ...persze amíg a mi szemünkben ők, addig az ő szemükben meg mi vagyunk az ellenállók. 







2015. április 22., szerda

Te szeretsz Nödikezni?

Idén kissé el vagyunk maradva a veteményes kérdéssel. Nem is nagyon írtunk arról, hogy milyen terveink vannak ilyen irányban.

Ennek egyik oka volt az, hogy a malacok sajnos teljesen tropára tették a kertet, na meg még tavaly az elején amikor annyiféle zöldség volt elvetve - hiába az elkerítés, azt a kecskék és egyéb újonnan beszerzett állatfajtáink pillanatok alatt hatástalanították és megtámadták a veteményest. De hát valamit valamiért, kecske és malac előtt pedig tudvalévő, hogy nincs akadály.

Én Borsod megyében szintén megjártam a csiga és a fitoftóra invázióval, így most nálunk talajfertőtlenítés és részleges csere vált szükségessé ( na nem csak emiatt) - ezért egyelőre majd ezek lezajlása után lehet valamit vetni, Turulvölgyében meg csakis malactalanítás után lesz lehetőség a veteményezésre. Nem könnyű ám sok állatot és a veteményest is megtartani - ez egy olyan dolog, hogy a kecske is maradjon meg, na meg a káposzta is szó szerint :D



Te jó ég. Mióta szeretnénk egyszer mi is ilyen képet lőni a saját terméseinkről :D


Mindenesetre itt nálam és ott Turulvölgyében is nagy hangsúlyt fektetünk/ fektetnéééééénk a régi ősi magyar nemesítésű zöldségek vetésére és termesztésére, ezért aktívan együttműködünk a Nödikkel, vagyis a Növényi Diverzitás Központtal, akik évek óta azon fáradoznak, hogy visszahozzák ezeket az elfeledett régi magyar fajtákat. Mi pedig örömmel veszünk részt abban, hogy magmintákat rendelve tőlük felszaporítsuk és továbbadjuk azokat. Csak bátorítani tudok mindenkit, hogy próbálja ki a Nődik által kiküldött magokat, egyrészt, mert ezáltal újra visszakerülnek a körforgásba és megismerik újra az emberek, segítik a feltámadásukat, másrészt, mert azért tavaly 3-4 fajta paradicsomot csak sikerült tőlük megkóstolni és valami isteni volt. Lehet már csak ősszel lehet tőlük rendelni, szóval az ajánlással kicsit megcsúsztam.


Viszont aki szeretne többet tudni, az megtalál minden infót ITT. :)



Eszembejutott valami

Nem tudom hogyan, de ma felmerült a régi földesurak, jobbágyok kérdése. Pontosabban Zsuzsa hozta fel egy téma kapcsán.




Erről a földesúri rendszerről már elég régen elgondolkodtam, méghozzá pont az önellátás kapcsán. Ma sok hozzánk hasonló igyekszik önellátóvá válni, megtermelni magának gyakorlatilag mindent, amit csak tud. Ám igazából ez nem újdonság, hanem pontosan, hogy egy olyan visszatérésre vágynak, mint régen - és bizony bizony, ez többek között a földesúri rendszerekre mutat vissza.


Tudom sokan - köztük én is középiskolában- valami olyasmiket tanultunk, hogy a gonosz földesurak, és a szegény jobbágyok, akiket kihasználtak és hogy ezt el kellett törölni és felszabadítani a jobbágyokat. Aztán elkerültem egyetemre történelem szakra, ahol azért már kicsit többet tudtunk meg erről a témáról, vagyis az 1800as évek előtti korokról ( a jobbágyfelszabadítás előtti időkről)



Miket tudtam tehát meg?

-Azt tudtam meg, hogy bizony ezekben az uradalmakban, igaz, hogy terményben is kellett leadni a fizetséget, de közel sem volt minden földesúr olyan gonosz és sanyargató, mint ahogyan azt előadták. Sőt, ha ez így lett volna, akkor nem a reformkorban történik meg a nagy lázadás ez ellen ( pont akkor, amikor belendül a gazdasági fejlődés - vagyis: több munkásra van szükség. Nálunk Széchenyiék ekkor építik a hidat, ekkor kezdik el szabályozni a folyókat....tehát a felszabadított jobbágy mehetett is szépen városi munkásnak. Persze már előtte szabályozni kívánták ezt a jobbágy kérdést Mária Terézia korában egy rendelettel, annak is kétféle vége lett: Voltak helyek, ahol örültek az egységesítésnek, ám voltak helyek ahol nehezedett az államilag kirótt adóval a fizetség. Ez is arra világít rá, hogy földesúrfüggő volt minden helyzet.

- Éppen ebből adódóan igenis voltak olyan uradalmak, ahol a tehetségesebb paraszt fiúkat és leányokat a földesúr taníttatta, mesterembereket és szakmákat tudó asszonyokat faragtak belőlük. Az uradalomban ráadásul mindenkinek volt munkája: nem volt olyan, hogy munkanélküliség, mindenkinek megvolt a helye és a feladata, senki sem éhezett, csak akkor, ha a termés kevés volt ( akkor viszont mindenki éhezett) és nagyon fontos: Ez az uradalmi berendezkedés aktívan éltette a legősibb szakmákat is - hiszen az uraság nyilvánvalóan a saját kis Birodalmából alkalmazta a kovácsot, az ötvösöket, faragókat, fonókat, fazekasokat, és még lehetne sorolni mennyi minden szakmának adott teret a saját területén, nem importból jó sok útiköltségért (!)


És ami esetünkben a legfontosabb: Az uradalom TELJES MÉRTÉKBEN ÖNELLÁTÓ VOLT. Lényegében úgy kell ezt elképzelni mint sok pici Birodalom a Birodalmon belül. Nem voltak importra szorulva, hiszen az erdők, mezők, és szántók adták az élelemet, nem kellett külön messziről mesterembereket hívni, hiszen az uraság gondoskodott arról, hogy az ott legyen a környéken. És éltek a művészetek is: Minden valamit magára is adó nemesember előszeretettel hívott az udvarába, a majorságába festőket, faragókat, költőket és írókat is - akárcsak a király - hiszen minden nemes és uraság szeretett volna titkon versengeni a király gazdagságával.


Cséry- majorság ( Helyére épült a Széchenyi - fürdő ) 
- mit tanultam tehát meg ? Azt tanultam meg, hogy nem szétverni kellett volna ezt a rendszert, hanem olyanná tenni, ami mindenki számára élhetőbb - beleszőni azt, amit ma már lehet : hogy mindenki az lehet, ami lenni szeretne társadalmi hovatartozás nélkül.


A reformkor és később a többi esemény szanaszét szaggatta a régen egységes rendszert alkotó (!) földeket, olyanok kezébe adva sokszor a tulajdonjogot, akik igazából nem értettek hozzá.( Ma meg már még inkább ez megy)

Az uradalmakban működött a cserekereskedelem, hiszen a megtermelt élelmet is ugyanúgy elfogadták adónak, mint a pénzt. Nem voltak céltalanul kóválygó hajléktalanok és agresszív élhetetlen természetű, másokra is veszélyt jelentő alakok ( azokat időben szankcionálták) Önellátó volt, mégis egy fejlődőképes rendszerről beszélünk, ami védett volt, egységes és élhető. - ugye az önellátóknak gyakran akarják a fejéhez vágni azt, hogy ezzel visszasüllyednek az őskorba ( a nagy fenét, az olyat hagyományőrzőknek nevezzük, vagy hippiknek :D)

Persze ennek is megvolt a hátránya - azokat mindenki ismeri a történelemkönyvekből - ám tökéletes alap lehetett volna egy olyan világot megteremteni általa, ami ma egy sokkal szebb, élhetőbb és nyugodtabb , kulturálisan, erkölcsileg és természetileg virágzó világot hozott volna létre a jelenben. Ezzel nem azt szeretném kifejezni, hogy csak a földesúrnak lehet földje, és mindenki lehetne jobbágy, vagy mesterember. Inkább csak azt, hogy aki önellátó akar lenni az lehessen az: abban az időben a kaszálók, erdők ,legelők mind közösek voltak - minden jobbágy és paraszt használhatta azokat korlátozás nélkül. Igaz, hogy a középkorról beszélünk lényegében DE valljuk be ezeket a kis Birodalmakat akkoriban értelmes és a korszaknak megfelelően művelt emberek irányították ( gondolok itt az uraság jobb kezeire) Ma a szanaszét darabolt földeket és gazdasági területeket gyakran olyan emberek birtokolják, akik semmit nem hajlandóak kezdeni vele, ám azt sem hagyják, hogy más  boldoguljon rajta (ne kérdezzétek miért, ez tényleg ez a dögöljön meg a szomszéd lova is -effektus) - na ilyen régen nem volt - és itt ne a mai politikai helyzetre gondoljunk. Én most konkrétan az olyan esetekre gondolok, amikor xy szomszéd nem hajlandó odaadni azt a kertet mondjuk a szomszédjának, amit ő már nem bír művelni...persze ha pénzt kapna érte egyből odaadná borsos áron, de inkább hagyja leamortizálódni, mint hogy bárki más csak úgy rendben tartsa azt.


És mi van ma? Olyan dolgokért adózunk, aminek jó része értelmetlen. Olvasni a történelemkönyvekben hogy ilyen, meg olyan adó volt régen szegény jobbágyokra ( persze néha ott is akadt értelmetlen adó) . Ma ha összeszámoljuk mennyi adó súlyt minket rezsi, meg ilyen olyan díj jogcíme alatt, akkor rájövünk, hogy az bőven jóval több, mint régen volt. Ráadásul nekünk mai embereknek az adóinkat csak pénzben engedik befizetni...olyan pénzben, ami nem attól függ mennyire vagy ügyes vagy jó munkás, hiszen már a szorgalomból eredő jutalmak ideje is lejárt, egyszerűen csak egységesítették ezt is.

Az lehet hogy a lopáson kapott illető hamar kéz nélkül, vagy a tömlöcben találta magát, de legalább  mindenki tisztában volt azzal, hogy mit jelent becsületesnek lenni.

A mai világban a ténylegesen gonosz földesurak a szolgáltatók, és a felügyelő szervek lettek, akik szinte a hajunknál fogva rángatnak minket egyik fizetési kötelezettségből a másikba, nem beszélve az érthetetlen és zavaros törvényekről. 
Hiszen hiába mozgunk a szabadulás felé, az elején aki önellátóvá szeretne válni, annak meg kell küzdenie a tolvajok hadával, és azzal, hogy a törvény keze még a világ végén is utoléri, ha nagyon akarja. Egy uradalomban külön őrség vigyázott a határokra, és a benne élőkre...ma az "uraságok ( vagyis az állam és a szolgáltatók" ) őrei képtelenek felügyelni ekkora területeket, nincs semmi jól elosztva és semmi tisztességesen vigyázva. Sok mindent iszonyat távolságokról hoznak importban, mert nincs minden területen minden, ahogy régen lehetett egy földesúri birtokon. Ezért az ország egyik fele úgy ahogy dolgozik, a másik meg munka nélkül marad, a terhek meg csak rakódnak a külföldi importra is, vagy a messziről hozottra, aztán mire ideér meg nem tudod megvenni, olyan drága lesz.....és az az igazság, hogy az önellátás kezdetén a mai világban bizony kell vásárolni ezt azt. Ha mást nem, legalább bombabiztos kerítést...na meg komondort magadnak....hogy ha máshogy nem is, legalább Te magad, a kerítésen belül, nyugodtan kiépíthesd a saját kis Uradalmad. 


















2015. április 21., kedd

Egy eljövendő disznótoros margójára

Legnagyobb szomorúságunkra végleg el kellett döntenünk, hogy amíg nem lesz stabil kerítés, addig felszámolásra kerül a malacállomány.


Nagyon nehéz volt meghoznunk a döntést, hogy sajnos a két tenyészkocát is disznótor általi halálra ítéljük, de nem igen volt más választásunk. Ez az a pont azt hiszem, amikor a gazda meghasonlik önmagával :( Hiszen olyan állatokat kell levágnunk, akiket nem terveztünk. Ám átgondoltuk a helyzetet: mindenki levágná őket, vagy idén vagy jövőre már, ha eladnánk. Viszont, amit biztosan tudunk, hogy nálunk kiskoruk óta egy ezer négyzetméteres helyen futkoshattak, legelhettek túrhattak, és még külön pihenő helyeik, meg dagonyáik is lettek számukra kialakítva. Nem voltak soha bezárva, akkor mennek aludni a "lakosztályba", amikor csak kedvük tartja, naponta kapják a kényeztető masszázst is. Azt hiszem kevés ilyen malac él a világon, akik ennyire boldog életet élhetnek, de ez azért még nem vigasztal minket sem és természetesen nem érezzük magunkat emiatt kitüntetve. Ám tudhattuk, hogy előbb utóbb szembesülnünk kell az állattartás kevésbé vidám oldalával is. Aki állatot tart, ezzel meg kell, hogy barátkozzon, el kell hogy fogadja, hogy az élet születés és halál körforgása. Egy gazdaságban pedig lényegében mikrovilágot tartunk fenn. MI FELELÜNK AZ EGYENSÚLYÉRT.


Az az igazság, hogy amikor mondjuk egy csirkét levág a gazda, az abból a szempontból másabb, hogy egy csirke egy gazdaságban- főleg mivel több baromfi van egy csoportban általában egy helyen- sosem fog annyira kötődni az emberhez,  mint egy olyanformán tartott disznó, ahogy mi tartjuk őket, így a baromfi abból is kevesebbet fog fel, ami történik körülötte. Ám a disznók nagyon okosak, megtanultuk és megtapasztaltuk azt, hogy csak egy hajszál választja el őket a kutyáktól - mondjuk az a hajszál jó hosszú. Egy disznó sosem esküdik neked hűséget és ezredjére sem fogja megérteni hogy TILOS szétbontani a kerítést és kiszökni, ám mégis ugyanúgy az ember szívéhez tud nőni, mint bármelyik más jószág. Igazából bármilyen baromfi is meg tudja ezt tenni. Szerintem ez a legnehezebb a gazdálkodásban, hogy te vagy az, aki életet ad, mennyországot teremt az állatok számára és te vagy az, aki el is veheti mindezt. 

Persze most jöhetnének a vegetáriánus állatvédők, hogy ők ezt hangoztatják, meg hogy bezzeg ők megmondták, nem lenne ez, ha mindenki növényen élne. Viszont aki olvasott a témában azzal is tisztában van, hogy áldozat nélkül még egy búzatábla betakarítása sem működik, hiszen - szerintem ezt kevés vegetáriánus tudja - de rengeteg kisemlős, és néha őzgidák, nyulak is áldozatul esnek ilyenkor ennek a procedúrának. Ha pedig ő maga kutyát, macskát tart ugyanúgy támogatja vele az általa nagyon utált húsipart ( hiszen a nyesedéket tápokba keverik). - vagy a kedvencei kedvéért tarthat ő is levágásra ítélt állatokat.

Gyakran gondolkodom egyébként ezen, hogy ha tényleg vegetáriánus lenne a világ, nem kéne ilyet tenni? Sokat számolgattam, és arra jutottam hogy személy szerint az sem lenne fenntarthatóbb, mint ami most van. A megoldás mindenben az, azt hiszem, hogy amit csinálunk, csak annyit csináljunk belőle, ami feltétlenül szükséges. Nálunk már kiürült a fagyasztó, így nem csak kényszerből vágunk disznókat, hanem amiatt, hogy legyen mit enni.

A világunk olyan a Földön, hogy az élet fenntartásához -egyelőre- még élet kell: legyen az akár növény, avagy állat. Mindkettő élőlény és itt Turulvölgyében a mi felfogásunkban egyik sem kevesebb a másiknál, attól, hogy az egyik mozog, meg aranyos, meg különben is: gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy most csak azért különböztetünk meg élőlényeket, mert azok számunkra, emberek számára - ismétlem - SZÁMUNKRA aranyosak, vagy okosak? Emiatt szelektálunk, lényegében amiatt válogatjuk meg az étrendünket, hogy mely élőlény viszonyul hozzánk szimpatikusabban, amelyik sok szolgálatot tesz értünk és megfelelően viszonyul hozzánk, azt nem esszük meg. Néha elgondolkodom ezen, hogy ez vajon mennyire fair ? Ám szabadulni tőle nem tudunk. És én a növényeket is ugyanúgy tudom sajnálni.


Mi tehát a helyes válasz erre? Talán : Igyekezzünk úgy élni, hogy az életünk a legkevesebb élőlény áldozatával járjon, viszont mi sem lehetünk áldozatok, mert mi is ugyanúgy kell számítsunk - hiszen értékesek vagyunk mi is - mint bárki más.  Értékeljük tehát a saját életünket, és boldogságunkat, és más élőlényekét is, azokét pedig különösen, akik a húsukat és növényi részeiket adják azért, hogy mi is élhessünk.



Mit tanultunk tehát ebből az esetből? Nem lesz malackodás addig, amíg nem tudjuk őket szabadon, ám károkozás nélkül tartani. Bezárva nem szeretnénk őket tudni, mert a saját szemünkkel is ráébredtünk arra, hogy egy kondának , vagy csak két disznónak is valójában nagy területre van szüksége. Amikor bezárják őket szűk ólakba, az maximálisan a természetük ellen dolgozik, s régen nem is volt ez így: hiszen vitték őket makkoltatni és különben is veteményes előkészítésben kiváló segítőtársak lehetnek.






2015. április 8., szerda

Mi a helyzet velünk? Szárazon és ténylegesen.

Hosszú kényszerszünet után végre én magam is mehetek újra Turulvölgyébe. Hiszen mint sokan tudhatják egyelőre kissé szanaszét vagyunk: Én még Borsod megyében, a barátaim meg fent az állatokkal. Többek között ezért sem írtam most jó darabig ide.

Tavalyi fotó, idén már valami hasonlóan várja mindenki a tavaszi zöldellést :)


De azért vannak hírek. Lett egy pulykapárunk. Nevük még nincs, de nagyon kedves állatok. Igazi őshonos bronzpulykák :) A kakas már táncolgat reggelente. habár még úgy tűnik a családalapításra várni kell a részükről...ám lassan de biztosan lesz valami már. (Képek később)


Kicsit könnyebb lett a helyzet is, mert barátnőm férjének lett munkája, méghozzá a szakmájában, azt csinálhatja, amit szeret. Ez pont úgy alakult, ahogy a legjobb, hiszen Zsuzsa szeret az állatokkal foglalkozni, Attila pedig szeret mászkálni, tenni venni, emberek között lenni. Így ez is a helyére került.


Ami kicsit még bosszant minket, az az autó hiánya ( elvileg lesz lassan tényleg :D) illetve az ebből adódó kerítés gondok. Ugyanis úgy néz ki kerítést az ember fiának arrafelé nem egyszerű csak úgy szerezni. Értelemszerűen vonattal lehetetlenség elhozni 2 tekercsnyi vadhálót, mindenféle eszközökkel hozzá, és a legközelebbi ismerős kocsija meg lerobbant. Már hívtunk pár vállalkozót, de sajnálatos módon eddig két lehetőség adódott: vagy úgy kérjük hogy meg is csinálják a kerítést ( tehát csak úgy nem hozzák le) plusz pénzért. Vagy 30 ezer ftért kell vásárolnunk minimum, ami egy olyan üzletnél elég sok anyagot jelent, ahol nagyon olcsó minden ilyesmi - és mindez 240kmre van tőlünk. Vagy vehetünk egy tekercset aranyáron. A lényeg hogy erősen vacilálunk a dolgon, hiszen még kicsit korlátot az anyagi lehetőség mindig. Igaz, hogy megnyertem a pályázatot, ám abból nem tudtunk mégsem úgy költeni, ahogy vártuk - elment nálunk rezsire, szép szóval - Tovább gondolkodni meg csak úgy lehet, ha szépen összeülünk és akkor megbeszéljük mi legyen. Ebből adódóan egyelőre nem vásárolgattunk állatokat a pupulykákon kívül, mert nem tesz jót a rossz kerítés a biztonságuknak na....

Az öröm az ürümben, hogy már jó az idő, ezért talán ki tudunk valami okosat közösen találni a javításokra. Sajnos a legnagyobb kerítésrongálók a szabadon tartott malacok, Bodza és Áfonya, ami miatt sajnos erősen el kellett gondolkodnunk azon, hogy ideiglenesen nem -e kéne felfüggeszteni a malac projektet, de ez még megbeszélés alatt van, véglegesen még nem dőlt el semmi. Viszont az tény, hogy a folyamatos kerítés szaggatásuk jelentősen veszélyezteti a többi állat biztonságát is :( Félünk a rókától és a tolvajoktól, na és attól hogy az állandó szökdösésük és luk készítésük a kerítésbe a fél baromfi udvart arra sarkallja, hogy utánuk menjenek....

Van egyébként már igazi házőrzőnk, aki épp a kamasz korát éli, ebből adódóan kedvenc szórakozásává vált Turulvölgye lakóinak teljes gőzzel való kergetése. Pulykalányt csúnyán megtépte, azóta futószáron van, illetőleg annyira el lett kapatva, hogy erőteljes kiszoktatásban kell majd részesíteni. Sajnos ha az ember odavan az állatokért, ez könnyen megesik.....ezt még tanulni kell néha, hogy ne legyünk minden esetben olyan vajszívűek :D


Esett szó korábban itt arról is, hogy ki szerettük volna terjeszteni birodalmunkat a szomszéd nem használt telkére, ahol egy régi felvonulási épület áll. Tehát egy olyan épület, amit mindenki lebontana, hiszen csak tárolásra használták, nekünk viszont pont kapóra jött volna terménytárolásra, na meg csibenevelésre. Fel is vettük hát a tulajjal a kapcsolatot, mondván neki, hogy 2 évig ha használhatnánk, cserébe teljesen megcsináljuk neki is a kerítést, így a tolvajok nem jönnek többé oda ( se víz se villany nincs ott benne egyébként, szóval csak 4 fal meg tető), hiszen javarészt amiatt lophatták el tőlünk is a kecskéket, hogy az a telek bejárható és lakatlan. Szerintem egy elég jó ajánlatot tettünk nekik, sőt azt is mondtuk hogy ha 2 éven belül nem vásároljuk meg a telket akkor még jobb állapotban kapják azt vissza, mint amilyen volt - tehát csak az értékét növeltük volna. Egyszer tudtam beszélni az illetővel, aki közölte, hogy még megrágja a dolgot a rokonaival. Azóta is próbáltam elérni többször- nem vették fel, nem is hívtak vissza, habár én legalább 6 alkalommal kerestem őket. Hát ilyen ez a szép gerinctelenség. Mert mi az ilyet ennek nevezzük. Néha nem értem az embereket, miért nem tudják venni a fáradtságot arra, hogy ha nem tetszik nekik egy ajánlat, akkor nem-et mondjanak és kész, és tiszteljék meg a másik félt azzal, hogy tájékoztassák a döntésükről. - Ebből adódóan a kecskék már nem legelnek ott, hiszen mindkét alkalommal arról a telekről lopták el Borzast és Rozit is, a telek pedig a házzal az örök enyészetté válik. Gondolom "ha nekem nem jó, akkor nehogy már másnak jó legyen emiatt" alapon inkább lopják szét, mint hogy mi őrizzük, teljesen logikus. Úgyhogy majd kell pár melléképületet még építenünk idővel az ólak mellett nekünk is. Telekbővítés meg abba az irányba nem lesz.


Terveztük a gazdagyűlést is, de most ez is csúszott, remélhetőleg a közeljövőben tényleg összejön, ám azért így sem vagyunk rosszak, hiszen pár gazdával már felvettük a kapcsolatot a környéken :)

...csak más irányba :D







2015. április 7., kedd

Húhúsvét nyulas bevezető írás következik :)


Először is kellemes húsvétot kíván Turulvölgye is mindenkinek - utólagosan. :) 

Ebből adódóan be kell számoljak Ödön nyulunkról is, akit hozzám mentettünk, EBBŐL az esetből kifolyólag. - Előzmények a link alatt.


Ödön remekül van. Igazi télikert lakó nyúl lett, és szépen összeszedte magát. Kapott egy szép piros hámot is, amivel kint tudunk sétálni, hamarosan pedig kinti kifutós ólba költözik. Ugyanis Ödön egy igazi vérnyúl. Hiába van neki rengeteg rágóka és legalább 50nm terület a rohangálásra nálunk Borsod megyében ( éjjel-nappal nyitva a ketrece) mégis hihetetlen módon vonzódik a kábelekhez - olyan dolgokat rág meg, amit persze hogy nem kéne. Aztán mostanában felénk nagy felújítások meg átépítések vannak. Munkások jönnek- mennek és mindenfelé hosszabbítókat hagynak. Ödön pedig imádja ezt. Így észrevétlenül meg is rágott egy ilyet, ami miatt persze majdnem áramütötté vált az egyik asztalos. Második alkalommal tökéletes gömb alakot formálva csücsült a télikertből a padlásszobába futó lépcső tetején......hát persze hogy az asztalra tett kábeltől fél méternyire, amit tökéletesen elért volna ISMÉT a fogaival, ha mi nem lépünk közbe. A növényeimet hiába tettem fel elvileg elérhetetlen helyekre, őt ez nem zavarja, ugyanúgy lerágja azt, ami kell neki, nem mint ha egyébként nem lenne agyon kényeztetve minden földi jóval. :) 

Jelenleg pedig így fest:
UI: említettem már, hogy utálom a bloggert, mert több fotó berakásánál középre teszi a szöveget? -.-


Itt még kompakt alakban látható

Legelni nem hajlandó kint, de rámenni az ágyásra és ott vakarózni, meg bundát rendezgetni, az nagyon megy neki.






Szóval az idei húsvét már szobanyulasan telt :)