Legnagyobb szomorúságunkra végleg el kellett döntenünk, hogy amíg nem lesz stabil kerítés, addig felszámolásra kerül a malacállomány.
Nagyon nehéz volt meghoznunk a döntést, hogy sajnos a két tenyészkocát is disznótor általi halálra ítéljük, de nem igen volt más választásunk. Ez az a pont azt hiszem, amikor a gazda meghasonlik önmagával :( Hiszen olyan állatokat kell levágnunk, akiket nem terveztünk. Ám átgondoltuk a helyzetet: mindenki levágná őket, vagy idén vagy jövőre már, ha eladnánk. Viszont, amit biztosan tudunk, hogy nálunk kiskoruk óta egy ezer négyzetméteres helyen futkoshattak, legelhettek túrhattak, és még külön pihenő helyeik, meg dagonyáik is lettek számukra kialakítva. Nem voltak soha bezárva, akkor mennek aludni a "lakosztályba", amikor csak kedvük tartja, naponta kapják a kényeztető masszázst is. Azt hiszem kevés ilyen malac él a világon, akik ennyire boldog életet élhetnek, de ez azért még nem vigasztal minket sem és természetesen nem érezzük magunkat emiatt kitüntetve. Ám tudhattuk, hogy előbb utóbb szembesülnünk kell az állattartás kevésbé vidám oldalával is. Aki állatot tart, ezzel meg kell, hogy barátkozzon, el kell hogy fogadja, hogy az élet születés és halál körforgása. Egy gazdaságban pedig lényegében mikrovilágot tartunk fenn. MI FELELÜNK AZ EGYENSÚLYÉRT.
Az az igazság, hogy amikor mondjuk egy csirkét levág a gazda, az abból a szempontból másabb, hogy egy csirke egy gazdaságban- főleg mivel több baromfi van egy csoportban általában egy helyen- sosem fog annyira kötődni az emberhez, mint egy olyanformán tartott disznó, ahogy mi tartjuk őket, így a baromfi abból is kevesebbet fog fel, ami történik körülötte. Ám a disznók nagyon okosak, megtanultuk és megtapasztaltuk azt, hogy csak egy hajszál választja el őket a kutyáktól - mondjuk az a hajszál jó hosszú. Egy disznó sosem esküdik neked hűséget és ezredjére sem fogja megérteni hogy TILOS szétbontani a kerítést és kiszökni, ám mégis ugyanúgy az ember szívéhez tud nőni, mint bármelyik más jószág. Igazából bármilyen baromfi is meg tudja ezt tenni. Szerintem ez a legnehezebb a gazdálkodásban, hogy te vagy az, aki életet ad, mennyországot teremt az állatok számára és te vagy az, aki el is veheti mindezt.
Persze most jöhetnének a vegetáriánus állatvédők, hogy ők ezt hangoztatják, meg hogy bezzeg ők megmondták, nem lenne ez, ha mindenki növényen élne. Viszont aki olvasott a témában azzal is tisztában van, hogy áldozat nélkül még egy búzatábla betakarítása sem működik, hiszen - szerintem ezt kevés vegetáriánus tudja - de rengeteg kisemlős, és néha őzgidák, nyulak is áldozatul esnek ilyenkor ennek a procedúrának. Ha pedig ő maga kutyát, macskát tart ugyanúgy támogatja vele az általa nagyon utált húsipart ( hiszen a nyesedéket tápokba keverik). - vagy a kedvencei kedvéért tarthat ő is levágásra ítélt állatokat.
Gyakran gondolkodom egyébként ezen, hogy ha tényleg vegetáriánus lenne a világ, nem kéne ilyet tenni? Sokat számolgattam, és arra jutottam hogy személy szerint az sem lenne fenntarthatóbb, mint ami most van. A megoldás mindenben az, azt hiszem, hogy amit csinálunk, csak annyit csináljunk belőle, ami feltétlenül szükséges. Nálunk már kiürült a fagyasztó, így nem csak kényszerből vágunk disznókat, hanem amiatt, hogy legyen mit enni.
A világunk olyan a Földön, hogy az élet fenntartásához -egyelőre- még élet kell: legyen az akár növény, avagy állat. Mindkettő élőlény és itt Turulvölgyében a mi felfogásunkban egyik sem kevesebb a másiknál, attól, hogy az egyik mozog, meg aranyos, meg különben is: gyakran felmerül bennem a kérdés, hogy most csak azért különböztetünk meg élőlényeket, mert azok számunkra, emberek számára - ismétlem - SZÁMUNKRA aranyosak, vagy okosak? Emiatt szelektálunk, lényegében amiatt válogatjuk meg az étrendünket, hogy mely élőlény viszonyul hozzánk szimpatikusabban, amelyik sok szolgálatot tesz értünk és megfelelően viszonyul hozzánk, azt nem esszük meg. Néha elgondolkodom ezen, hogy ez vajon mennyire fair ? Ám szabadulni tőle nem tudunk. És én a növényeket is ugyanúgy tudom sajnálni.
Mi tehát a helyes válasz erre? Talán : Igyekezzünk úgy élni, hogy az életünk a legkevesebb élőlény áldozatával járjon, viszont mi sem lehetünk áldozatok, mert mi is ugyanúgy kell számítsunk - hiszen értékesek vagyunk mi is - mint bárki más. Értékeljük tehát a saját életünket, és boldogságunkat, és más élőlényekét is, azokét pedig különösen, akik a húsukat és növényi részeiket adják azért, hogy mi is élhessünk.
Mit tanultunk tehát ebből az esetből? Nem lesz malackodás addig, amíg nem tudjuk őket szabadon, ám károkozás nélkül tartani. Bezárva nem szeretnénk őket tudni, mert a saját szemünkkel is ráébredtünk arra, hogy egy kondának , vagy csak két disznónak is valójában nagy területre van szüksége. Amikor bezárják őket szűk ólakba, az maximálisan a természetük ellen dolgozik, s régen nem is volt ez így: hiszen vitték őket makkoltatni és különben is veteményes előkészítésben kiváló segítőtársak lehetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése