Először is kellemes húsvétot kíván Turulvölgye is mindenkinek - utólagosan. :)
Ebből adódóan be kell számoljak Ödön nyulunkról is, akit hozzám mentettünk, EBBŐL az esetből kifolyólag. - Előzmények a link alatt.
Ödön remekül van. Igazi télikert lakó nyúl lett, és szépen összeszedte magát. Kapott egy szép piros hámot is, amivel kint tudunk sétálni, hamarosan pedig kinti kifutós ólba költözik. Ugyanis Ödön egy igazi vérnyúl. Hiába van neki rengeteg rágóka és legalább 50nm terület a rohangálásra nálunk Borsod megyében ( éjjel-nappal nyitva a ketrece) mégis hihetetlen módon vonzódik a kábelekhez - olyan dolgokat rág meg, amit persze hogy nem kéne. Aztán mostanában felénk nagy felújítások meg átépítések vannak. Munkások jönnek- mennek és mindenfelé hosszabbítókat hagynak. Ödön pedig imádja ezt. Így észrevétlenül meg is rágott egy ilyet, ami miatt persze majdnem áramütötté vált az egyik asztalos. Második alkalommal tökéletes gömb alakot formálva csücsült a télikertből a padlásszobába futó lépcső tetején......hát persze hogy az asztalra tett kábeltől fél méternyire, amit tökéletesen elért volna ISMÉT a fogaival, ha mi nem lépünk közbe. A növényeimet hiába tettem fel elvileg elérhetetlen helyekre, őt ez nem zavarja, ugyanúgy lerágja azt, ami kell neki, nem mint ha egyébként nem lenne agyon kényeztetve minden földi jóval. :)
Jelenleg pedig így fest:
UI: említettem már, hogy utálom a bloggert, mert több fotó berakásánál középre teszi a szöveget? -.-
Itt még kompakt alakban látható |
Legelni nem hajlandó kint, de rámenni az ágyásra és ott vakarózni, meg bundát rendezgetni, az nagyon megy neki. |
Szóval az idei húsvét már szobanyulasan telt :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése