Ég veled Dömikénk! :(

Szomorú nap volt az Április 19. -e... 

Döme előtte egy nappal hasmenést kapott. Senki sem tudta mi történt, Zsuzsáék mindent megtettek amit lehetett, a tapasztalt kecsketartók tanácsait betartva jártak el ( én akkor nem voltam ott náluk épp) Az az igazság, hogy mindenki azt gondolta, hogy ez csak egy "sima" gyermekkori hasmenés lesz, amit okozhat a hirtelen nagy mennyiségű zöld, vagy akár az "éghajlat változás" is. Nem tűnt komolynak, és mi is, ők is azt gondoltuk, hogy a beadott Normaflore (amit ajánlottak) és egy kevés hirtelen kéznél lévő széntabletta, és a legeléstől való elzárás segíteni fog. A terv az volt, hogy ha nem javul másnap állatorvos. Estére kaptam a hírt, hogy olyan mint ha javulna, nem megy már úgy a hasa....megnyugodtunk....azonban a másnap reggelre az Élet mégis úgy döntött, hogy Döminek sajnos mennie kell. Reggelre már élettelenül találták Zsuzsáék az ólban. :(

Nem tudjuk, csak sejtjük a leírások és az elmondások alapján, hogy mi okozhatta ezt. Annyira gyorsan és váratlanul történt az egész, hogy még napokkal utána, sőt talán most sem hittük el, hogy vége. A gyönyörű, hetek óta várt és vágyott bakocskánk átkelt azon a bizonyos hídon. Persze benne van a pakliban, sőt akár havonta megtörténhet az ilyesmi, akkor ha az ember gazdálkodásra adja a fejét, és ezt tudtuk mi is. Azonban ő mégis első olyan igazán vágyott állatkánk volt. Habár Zsuzsáéknak már korábban is volt több "fűnyírásra" tartott gidája, amit tisztességgel és szépen felneveltek, megvolt a gidanevelési tapasztalatuk hozzá, mégsem tudjuk a mai napig azt, hogy mi miben hibáztunk, vagy mi történt valójában. Annyi tűnt fel, hogy Döme egyébként meglehetősen , sőt túlságosan is nyugodt gida volt, nem volt meg benne az a csintalanság, mint a többi gidánál...lehet már akkor magában hordozta ezt a szomorú véget.

Mindenesetre...Döme megtanított minket valamire, méghozzá nagyon sok fontos dologra, olyanokra, amiket ha most nem veszünk számba, később sokkalta fájóbb nyomokat hagyott volna nekünk. Boldog volt itt, igaz, hogy sajnos csak alig több, mint két hét adatott velünk neki, de felhívás volt ez számunkra. 

Dömétől megtanultunk azt hogy:

- Mindig alaposan meg kell figyelni egy állat viselkedését, és való igaz az, hogy az egészséges állat inkább virgonc, mint nyugodt

- Ha elhozunk egy fiatal olyan állatot, amit korábban más körülmények között tartottak, inkább fokozatosan szoktassuk hozzá az itteni tartás körülményekhez, általában nem szokott lenni probléma, ha egy istállózott fiatal legelőre megy, de fő az elővigyázatosság. ( Bár tény, hogy több mint két hétig nem volt semmi probléma vele, sőt szépen szedett magára kicsit) 

- Akármilyen fiatal állatot is vásárolunk, amíg az szopna normális körülmények között, inkább foglaljuk le és várjuk meg tisztességgel, amíg végleg leszokik a tejről, mert hiába sok helyen kiírják hogy már elvihető, nem tudhatjuk, hogy ő magának mennyi tejre volna még személyesen szüksége? Ha el is hozzuk mindig legyen nálunk tejpótló a biztonság kedvéért és néha adjunk neki, fontos az elővigyázatosság. Dömike 6 hetesen került hozzánk, sok helyütt ilyenkor választják el, de normális esetben majdnem három hónapos korukig még rájárnak az anyára, azt hiszem néha az elővigyázatosság kedvéért talán érdemes megvárni ezt az időszakot.

Sok mindenre tanított hát meg minket Döme halála. Köztük arra is, hogy egy farm valahol az élet és a halál szoros körforgása is egyben. Ahogy örülünk a születésnek, a kicsiknek, vagy az új állatoknak, úgy el kell fogadnunk azt, hogy vagy mi vágjuk le, vagy elkaphatja őket bármi, betegek lehetnek, vagy épp úgy jönnek már a világra, hogy nem lehetnek életrevalók. Hisszük és tudjuk, hogy semmi sem véletlen. Döme távozása és ittléte sem volt az. Tudjuk, hogy az élet és a farm építésének menete nem állhat meg, nem kudarcként éltük meg a halálát, hanem tapasztalásként és egy lehetőségként, hogy még inkább odafigyeljünk, még többet utánanézzünk az elkövetkezendő feladatainknak.



-Enech-