Bosszú, kecskelogika és vesszőkerítés

Nehéz kicsit megfogalmazni ennyi élmény után az elmúlt kecskés napjainkat. Nagyon keményen szombat óta, tehát pontosan Április 5.-e óta vagyunk boldog kecskések. (Erről fogok írni egy részletes beszámolót, ahogy ígértem, de még feldolgozás alatt áll az élmény :D )

Ma végre befejeztük a vesszőkerítéses "karámot". Ez egyenlőre még csak ideiglenes , hiszen a végső  cél a dupla vesszőfalas, paticsolt, vagy ( itt homokos a talaj) két vesszőfal közé döngölt föld lesz. Ez garantáltan kecskebiztos, már csak azért is, mert az első "védmű", tehát az egy falas vesszőfal is jól állta a sarat, egyetlen apró hibát vétettünk el: kissé szellősen hagytuk a "beszövést" és megörvendeztettük Rozit a kecskelogika fejlesztésének élményével.

Csiporka, a másik segéderő

Igaz Csiporkát leginkább így szokás lencsevégre kapni, széttárt lábakkal itt pont fejjel lefelé csodálhatjuk az egyébként hiper szuper puha hasa alját ( szerintem ezért mutogatja ilyen gyakran, mert tud erről) 

Ők így várták és nézték a vesszőfalak befejezését, és persze almozás közben kellett befeküdni a hálóhelyükre :) 

...a bosszú

A munkát a mai nap elég későn kezdtük, ugyanis kecskéink ismételten eljátszották a szokásos napi programjukat, amikor szabadon lettek eresztve. Amíg ugyanis bent tevékenykedtünk a házban kikötöttük őket legelni, majd mikor már kint tudtunk maradni tartósabban ők is szabadon lettek eresztve. Ez az elmúlt napokban általában rendre azt eredményezte, hogy ők, mint a gyerekek boldog vágtában csatlakoztak hozzánk, le nem szálltak rólunk egészen addig, amíg Rozinak eszébe nem jutott a Bosszú.

A világ egyik legnyugisabb bakja csúnyán néző tekintettel :D

A Bosszú pedig abból kerekedett ki, hogy mikor kocsival megérkeztek hozzánk és kieresztettük őket az autóból, Rozit és Dömét azonnal hangos ugatással fenyegetve fogadta barátnőmék zsámolynyi tacskója Mazsola. Mazsola pedig szerette mindig is az állatokat, de mivel a memóriája 3 perces ( ezért nevezik 3 perces Mazsolának) így rég elfeledte már, hogy bizony barátnőméknek ( a későbbiekben Zsuzsáék) már nem egyszer volt korábban fűnyíró funkciójú kecskéje, amiket a pöttöm, ám annál hangosabb Mazsola imádott. Na, most nem ez történt. Mazsola vértacskóba kapcsolt és hamar nekiugrott a kecskekergetésnek, aminek következményeként frissen hozott jószágaink egy ugrással visszapattantak a kocsiba, majd onnan ki, majd a vezetőülésen keresztül az anyósülésre. Ezek után Mazsolát távolabbi területekre száműztük ( hálószoba a házban) Úgy tűnik azonban, hogy a kecske sem felejt, hát Rozi sem felejtett. Azóta antenna füleit kíméletlenül szegezve figyeli Mazsola minden lépését és tevékenységét, hogy aztán minden adandó alkalmat megragadhasson egy kis szarvatlan felöklelésre felé. Mazsola ezt meghatározhatatlan érzésekkel várja, ugyanis még a mai napig nem tudtuk eldönteni, hogy tud egy lény egyszerre rettegni és halálosan érdeklődni, illetve szintén visszavágást is fontolgatni. A lényeg, hogy itt bizony kérem kemény kutya - kecske háború kerekedett ki. Azért mi reméljük, hogy előbb utóbb békét kötnek. Ebben azért is reménykedünk annyira, mert imádnak feljárni a teraszra, semmi nem tartja vissza őket, bekíváncsiskodnak az ajtón és keresik Mazsolát, aki mint jól nevelt harciegység őrült ugatással próbálja megmutatni ki a legény a gáton...persze csak a konyha legtávolabbi zugából.

Extra friss fotó Őmazsolaságáról, éjjeli retró stílusban. 

Tehát a kora délután és a délelőtt egy jó része azzal telt, hogy a kecskéket távol tartsuk a kutyától és a terasztól :) Kevés sikerrel..mert igazából semmilyen torlasz nem áll nekik ellent ( ezért kell majd kaput szerelni a teraszra)

A munkát olyan 2 óra tájban kezdtük meg, de a korábbi próbálkozásainkhoz képest meglepően gyorsan haladtunk ( na igen a tapasztalat :D ) Pillanatok alatt óriási mennyiségű vesszőt és ágakat vágtunk a telken található fiatal nyárfákból, és nem sokkal később Attila ( Zsuzsa férje) már be is illesztette a legvastagabb egyenes ágakat a gödörbe. Ezeket egyébként két ásónyomnyira érdemes beásni a talajba.

Mi ilyen cölöpnek valókat  használtunk

A kerítés felszövése most gyorsan haladt főleg hogy elég sokat tanultunk a munka alatt korábban. A lényeg, hogy a vastagabb ágak kerüljenek először mindenképp alulra, aztán néha kell még vastag, persze lehetne az egészet vastag ágakkal, de mi szerettük volna felhasználni mindenét annak, amit levágtunk ( nagyon egyszerűen csak azért mert lusták voltunk még pluszban csak vastagot vágni) Amúgy is a vékonyabbak igen jó pótló és tömítő, illetve kötöző anyagnak bizonyultak.

Így néz ki "nyersen". A felhasználandó ágak és vesszők kisebb oldal ágait direkt nem szedtük le, mert nagyon jól lehet vele rögzíteni :) 

Régi kerítés részlet találkozása a ma készült részekkel

Nagyon mutatom azt hogyan kötözzük le a kis ágakat a nagy ágakhoz ( simán bedugjuk a többi közé és lehúzzuk szorulásig) A fotónak amúgy semmi értelme, mert videón kéne mutatni. Ígérem lesz ilyen is :D

Az elkészült "karám" kecsókkal. A technikai problémát a képen található szelősebb fonás adta, tehát így NE csináljuk, alább leírom miért. 

Ez egy menő kép, csak úgy.

Rozi és Döme első hivatalos körbejárása a karámban ( mert egyébként mint ha nem lógtak volna folyamatosan a lábunk alatt építés közben)

Idillikus kép 1 órával az "esemény" előtt.

Kecskepásztor a helyén.

Az "esemény"

Az esemény, mint olyan nem sokkal a karám befejezés után egy jó fél órával vette kezdetét. Roziékat betereltük újdonsült helyükre, elláttuk minden földi jóval, majd befáradtunk a házba. Fél órával rá Rozi is benyújtotta fejét a nyitva hagyott bejárati ajtón.... Nem, nem a konstrukcióval volt alapvetően probléma. A kerítés tökéletesen állta a sarat, gyakorlatilag egy tömbként tartotta össze mini nyájunkat a szétszéledéstől. A probléma inkább velünk volt, na meg azzal, hogy fogalmunk sem volt Rozi azon tulajdonságáról, hogy ő valójában egy macska. Igazából teljesen olyan mint egy macska, csak nagyobb, mekeg és patája van. Rozi ugyanis gyakorlatilag macskaméretűre préselve magát jutott ki a vessző kerítés azon alsó részein, ahol kevesebb ág került. Láttuk a szemünkkel, hiszen a visszatessékelés után előttünk mutatta be eddig rejtett mutatványát. De komolyan, akkorára össze tud menni mint egy közepes kispárna...mai napig csodálkozom ezen. Azért az oké, hogy csontosak meg minden, de hogy még ilyen rugalmasak is, azt már én sem gondoltam. Mindenesetre Attila karókkal töltötte ki a lyukak helyét, vagyis közvetlen a "lyuk" elé karókat ütött. Most már úgy is a hálóhelyükön vannak, holnaptól viszont sokkalta több anyagot kell a szellős helyekre pótolni, ha nem akarjunk Rozi képességét tökélyre fejleszteni.

A nap bölcsessége: Ki mint fon, úgy szökik a kecske

UI: Helyesírási és vessző hibákért most elnézést, de fáradt vagyok, fáj a szemem, utólag javítom :)