Hosszú ideje nem írtunk ide, és egy darabig még nem is fogunk. Mindenki nyugodjon meg, nem adtuk fel a projektet, sőt azóta már túl vagyunk két alomnyi kotlós által nevelt csibén, és egy alomnyi pulykapár által nevelt csibén ( sajnos a pulykatojásaik nem keltek ki) Fogunk is róla mesélni, hiszen arra jöttünk rá, hogy a pulyka valami hihetetlen gondoskodó élőlény, nagyon megszerettük őket :)
De addig is a lényeg: mostanság nem fejlesztettünk nagyon, jövőre tervezünk olyan beruházásokat, mint sokkal több csirke, keltetőgép, különleges fajták, és már azóta lett egy rendes körbekerített zöldségeskert is, amit jövőre valószínű szintén fejleszteni fogunk. Szóval nem maradunk sztori nélkül, csak még kicsit várjatok :D Annyit elárulhatok, hogy jövőre vélhetően már jómagam is Pesten fogok dolgozni, és ha minden jól alakul már kocsim is lesz: ez pontosan azt jelenti, hogy tripla olyan gyorsasággal és hatékonysággal leszünk képesek fejleszteni. Hiszen eddig ami ellenünk dolgozott az az idő volt, meg a tartós kocsihiány ( Zsuzsa férje hétköznap elviszi a kocsit ugye a munkája végett, tehát addig nem állt rendelkezésre soha autó arra, hogy szállítsunk Turulvölgyére dolgokat) A lényeg, hogy talán egy új fejezet fog kezdődni hamarosan Turulvölgye életében is :3